A Kreatív Hétindító egy hetente küldött anyag azoknak, akik nem is sejtik, hogy a szakmai tudáson kívül mennyi minden befolyásolhatja a munkájukat, vagy a vállalkozásukat.
A Kreatív Hétindító egy hetente küldött anyag azoknak, akik nem is sejtik, hogy a szakmai tudáson kívül mennyi minden befolyásolhatja a munkájukat, vagy a vállalkozásukat.
A leggyakrabban ilyen témákról beszélgetünk
Egy tanulmány kimutatta, hogy az emberek
75%-a úgy érzi, nem tudja kihasználni a kreatív énjét. Mert úgy gondolja nincs neki. Pedig csak magára akasztotta ezt a cimkét.
A kreativitás ugyanis egy alapvető emberi tulajdonság, ami mindegyünkben megvan.
Ok, nem árt, ha rendelkezel rajztudással, de ez nem feltétel. És ha hiszed ha nem, a rajzolás ugyanúgy tanulható készség, mint az írás.
Sőt, néhány egyszerű technika gyakorlásával is lehet rövid idő alatt látványos eredményeket elérni.
Tényleg nem elég csak az, hogy szuperek a munkáid, ezt meg is kell mutatni.
Lehet azon kell változtatni, hogy mit és hogyan mutatsz meg, vagy éppen milyen az ajánlatod, amit a megrendelők látnak.
A sorozatban nemcsak a tervezésről, a grafikáról és a marketingről lesz szó, hanem a hozzájuk szorosan kapcsolódó, de ritkábban előkerülő témákról is. Egy kicsit szókimondóbb stílusban, elgondolkodtatva.
A leveleket minden hétfőn reggel kapod egyenesen a postaládádba és nem kell órákig olvasni sem. (igaz a statisztika azt mutatja, sokan kétszer is elolvassák)
Ami garantáltan hasznos lesz és amiről ezután nem szeretnél lemaradni. Egy olyan oktatóanyag sorozat, amiért mások simán pénzt kérnek.
Nemcsak lehet, de várom is a visszajelzéseket, így a témák leggyakrabban a Ti kérdéseitek alapján vannak kiválasztva. Így arról beszélünk, ami Benneteket érdekel.
Feliratkozni a sorozatra csak két kattintás, leiratkozni pedig még könnyebb, mert az csak egy.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
További információk: Süti tájékoztató