9 tipp, amivel javítható a tervezés eredménye

A tervezés során az elsődleges célunk, hogy egy weboldalelem, vagy egy felhasználói felület hatékonyan működjön és emellett jól is nézzen ki. Néha ehhez már egy egészen kicsi változtatás is elég, ami nagyon sokat javíthat a terveinken. Mutatok pár ilyen gyorstippet, amit egyből használhatsz.
tervezés

Kell ilyen apró dolgokkal foglalkoznunk?

Nagyon is. A tervezés során ugyanis nagyon sok összetevőt kell figyelembe vennünk, amelyek majdnem minden esetben hatással vannak egymásra. Ezen kívül befolyásolják az olvashatóságot, a vizuális hierarchiát, a kontrasztot és emiatt a használhatóságot és a megjelenést is.

Mutatok pár ilyet, amik csupán apró változtatások, de ha odafigyelsz ezekre, sokkal jobb hatást érhetsz el és ezeket azonnal tudod használni is.

Csupa nagybetűs szövegeket csak a rövidebb alcímeknél használj

Ha csupa nagybetűt szeretnél használni, ezt inkább csak rövid, egysoros alcímeknél tedd, ugyanis így sokkal jobban fognak kinézni a szövegeid. Hosszabb szövegeknél vagy címeknél ez nem annyira szerencsés, mivel olvasni is nehezebb.  

Az egyik legjobb hely a nagybetűs szöveg használatára azok a rövid, általában csak egy vagy két szóból álló kifejezések, amelyek a címek felett jelenhetnek meg.

tipp: Ha ezeknél a nagybetűs alcímeknél növeled egy kicsit a betűközöket, még jobb lehet az eredmény.

nagybet?s szövegek tervezése

Válassz a címekhez megfelelő betűtípust

Minden betűtípusnak megvan a saját hangulata, amit ha jól használsz, sokkal jobbak lesznek a terveid. 

Válaszd ki a megfelelő betűtípust, ami illik a tervhez és a tartalomhoz is. A megfelelő betűtípus használata ugyanis nem csak a megjelenést befolyásolja, de erősítheti a üzenetet is.  

A megfelelő betűpárosítás használata elsőre nehéznek tűnhet, főleg ha még csak most kezdesz ismerkedni a tervezéssel vagy a tipográfiával, de sok eszköz van, ami ebben segíthet.

Ezen a weboldalon például konkrétan ehhez kapsz segítséget: Typeinspiration.com

címsorok összehasonlítása

Válassz megfelelő sorhosszt

Gyakori hiba a tervezés során, hogy nem figyelünk eléggé a szöveg olvashatóságára és a törzsszövegünknél túl hosszú sorokat képezünk.

A hagyományos szövegeknél körülbelül 60 – 80 karakter az ideális sorhossz, amely akár sorkizárt szedéssel is egyenletes megjelenést eredményezhet. Az ennél hosszabb sorok már fáraszthatják a szemet folyamatos olvasáskor.

sorhosszok tervezése

Javítsd a címsorok optikai egyensúlyát

Míg a törzsszövegek esetében a betűközök csökkentése nem jó ötlet, a hosszabb címsoroknál ez jól működik.

A címsorok általában sokkal nagyobbak és leggyakrabban egy vastag betűtípussal jelennek meg.
Sok ilyen fontnál a betűk közötti távolság nagyobbnak tűnhet és ez nem mindig eredményez tökéletes megjelenést. Az ilyen címsoroknál már a betűközök kismértékű csökkenése is kiegyensúlyozottabbá és olvashatóbbá teszi a szöveget.

címsorok tervezése

Használj árnyalatokat az erősen telített színek helyett

Az erősen telített színek jól mutatnak egy webhelyen, de ha ezeket szövegek hátterénél használod, akkor eléggé fáraszthatják a szemet.

Az ilyen erős színeket csak mértékkel használd, vagy használd helyettük a szín valamilyen tompított, szürkeárnyalatos verzióját.

színek használtat háttereken

Használj lágy árnyékokat

Az árnyékok jól néznek ki, és használatukkal nem csak hangsúlyozhatjuk a weboldal egyes elemeit, de segítenek a vizuális hierarchia kialakításában is.

Ha a tervezés során árnyékokat használsz, ezt mindig szinte csak láthatatlanul tedd. Egy sötét árnyék túl erős kontrasztot, valamint nagyobb hangsúlyt eredményezhet és nem is szép. Ha egy ilyen lágy árnyékolásnál a kiterjedést is csökkented egy kicsit, azzal még jobb eredményt érhetsz el.

Árnyékok összehasonlítása

Tartsd összhangban az elemeket

Mivel a megszokás nagyon erős bennünk, ezért sokszor azt gondoljuk, hogy ha valami egyszer ugyanúgy működött vagy nézett ki, az a jövőben is így lesz. Emiatt a weboldalakon is ezeket a megszokott dolgokat várjuk el.

Legyen szó elrendezésről, vagy az elemek megjelenéséről, emiatt mindig légy következetes a tervezés során. Ha egy gomb egyfajta módon nézett ki, akkor egy másik gomb is ilyen legyen. A megjelenésre vonatkozó döntéseidet pedig érvényesítsd az összes elemre, pl. ha valami lekerekített sarkokkal jelenik meg, akkor lehetőleg minden hasonló elem ugyanilyen legyen.

Következetesség a tervezésben

Ne hagyatkozz csak a színekre a hibaüzeneteknél

Az űrlapelemek hibakezelése és az ehhez kapcsolódó felhasználói tájékoztatás nagyon fontos eleme a webes tervezésnek, ugyanis ez a működést és a felhasználói élményt is nagyban befolyásolja.

A hibakezelés során soha ne csak a színekkel történő jelölésekre hagyatkozz. Sokkal jobb megoldás, ha felhasználót nem csak a hiba forrásáról, hanem az okáról és az esetleges tennivalóiról is pontosan tájékoztatod. A felhasználó így nem bizonytalanodik el és sokkal jobb felhasználói élménybe lesz része.

Hibakezelés

Csökkentsd a szöveg kontrasztját a sötét témáknál

A kontraszt a tiszta fekete és a tiszta fehér színek használata esetén a legnagyobb, azonban ennek a használatát mégis érdemes kerülni, mert ez például az asztigmatizmussal élő felhasználók esetében is zavaró hatást eredményezhet. (bizonyos helyeken elmosódottabban, vagy sokkal fényesebben láthatják a szöveget)

Finomabb és nem utolsó sorban „felhasználóbarátabb” megjelenést érhetsz el, ha a sötét témáknál nem 100%-os feketét használsz hárttérnek és a használt fehér szín lightness értékéből is visszaveszel kb. 10-15%-ot.

Kontraszt

Kiemelt kép: UX Store on Unsplash

Nézd meg a tanfolyamot és legyen Neked is egy jól fizető, kreatív szakmád.